Igaz a maraton lefutására készülök számára a cím kicsit riasztóan hangozhat, de aggodalomra semmi ok. Én csak fél maratonra készülök. Rendelkezem tehát egy adottsággal. Arra tanítottak, hogy próbáljak meg mindent pozitívan látni. Ezért lehetséges, hogy a lúdtalp adottsággá avanzsál. Különösen, ha előnyt tudunk belőle kovácsolni. Történt ugyanis, hogy lúdtalpamnak köszönhetően, egyszerre két állásajánlatot is kaptam. Egyet Nils Holgersson-tól, egyet pedig Ludas Matyitól a megüresedett vezérlúd állásának betöltésére. Igyekezve nem megbántani őket, visszautasítottam a lehetőségeket, arra hivatkoztam, hogy jelenleg egész jól elevickélek tanácsadóként. Persze a biztonság kedvéért kértem egy – egy névjegyet. Ki tudja, mit hoz a jövő. Csakhogy Nils méreténél fogva nem hord magánál névjegykártyát, Matyinak meg csak 25 botja volt. (fáj is egy kicsit ha ülök, de legalább soha nem felejtem el hol találom).
Tehát visszatérve a rendkívüli ajánlatokat lehetővé tevő kondíciómra. Most hogy kéthetente csütörtök este és péntek reggel 45 percet sétálok a munkába és onnan vissza elkezdtem érezni a talpamat. Édesanyám legelső reakciója szerint gond van a cipőmmel. Amiben igaza is van. De kiegészíteném azzal, hogy a talpbetétem is felülvizsgálatra szorul. Elvileg félévente meg kellene nézetni, de annak, hogy megkaptam mar több mint egy éve. Ezért hát mielőtt az edzés túl komolyra fordulna, meg kell, látogassak egy ortopédust. Ott majd feszengek egy kicsit az üvegasztalon, hogy végül megállapíttassék, lúdtalpam semmit sem javult. Erős igénybevétel nem javallott. Ekkor majd új orvost keresek. Lehetőleg magánt. Ő kifejezetten javallani fogja, mert tudja, ha majd a bokám, térdem tönkremegy a nem megfelelő lábfejtartásom miatt akkor a hosszú évek igen költséges kezeléseire is hozzá fogok járni. Addig is spórolok az eljövendő orvosi költségekre. Most már érthető miért nem telik normális futócipőre.
