Kétséget kizárólag mindenkinek egészen más asszociációja támad majd ezen cím olvastán mint amiről jelen bejegyzés valójában szólni fog. Történt ugyanis, hogy egy reggelen (tegnap) az ébresztő szűnni nem akaró pityegését követően kikászálódtam az ágyból és a nekiláttam a szokásos rutinnak: Meglátogattam a mosdó mosdásra és nem mosdásra szánt részét, majd miután magamhoz vettem az antioxidáns tablettámat, magamra öltöttem „munkaruhámat”, lementem a sarki kocsmába, hogy megigyam … és itt tér el a történet. Mert ugye nem a sarki kocsmába tértem be elfogyasztani a fél vegyest. Hanem a futást gyakorlandó, kerékpárra pattantam. (Az a baj, hogy a kerékpár annyira csábító minden reggel, hogy nem tudok neki ellenállni. Majd igyekszem ezt az affért mások előtt titokban tartani.) Amikor már félúton jártam a sziget felé kikristályosodni látszott a megoldás, hogyan lehetne titkos szeretőmmel (kerékpárommal) is megtartani viszonyunkat és az elkötelezettségemnek is eleget tenni. „Mi lenne, ha elmennék a Margit-szigetre. Ott lezárnám a kerékpárt. Futnék egy kört. Majd visszaülnék a kerékpárra és hazamennék.” Igazán jól hangzott. Mind a futás, mind pedig a kerékpározás boldog volt. A tervbe természetesen apró hiba csúszott. Egy teljes sziget kört csak a félistenek képesek lefutni, és az én (még) nem vagyok, ezért a sziget felénél vissza kell fordulnom, hogy a kerékpáromnál leheljem ki utolsó leheletemet. Egy fél szigetkör. Hát ilyen az én fél vegyesem.

Persze hazaérkezve örömmel nyugtáztam, hogy sikerült életem első „threesome”-ján részt vennem. Kerékpározás, futás és Én egy reggelen!