Mindenki életében vannak jó és kevésbé jó ötletek. Ma reggel valahogy kevésbé éreztem magam elhívatottnak a futás teljesítése terén, de gondoltam, majd ha elkezdem, jó ötletnek fogom tartani. Nos. Tévedtem. Az első lépéseket követően egyértelművé vált számomra, hogy ez rossz. Sebaj ha mar Ray Charles szavaival élve „Hit the road Jack” eseménye következett be gondoltam teljesítem a távot. Egészen 1 km-ig voltam képes a futás látszatát kelteni, amikor is a lábszáram erős görcsölésére hivatkozva felmentést adtam magamnak. Na, nem minden alól csak a futás volt mellőzhető, a táv nem. El is sétáltam annak rendje és módja szerint a fordulópontig. Lépteimet visszafelé szaporázva felrémlett bennem, hogy úgy 200 m-re az úttól van egy tó, amire ragyogó kilátás nyílik egy sziklaszirtről. Gondoltam megnézem. A látvány elém tárulását követően meggyőződésemmé vált, hogy ez egy nagyszerű ötlet volt. Látómezőmtől kicsit balra egy lépcső kanyargózott le a tó partjára. „Mi lenne, ha lemennék a tóhoz” és már lépcsőztem is le a kicsit rozoga lépcsőn. „Ha már itt vagyok, miért ne ússzak egyet?” A gondolatot azonnal tett követte. Bújtam ki minden ruhadarabomból, hogy amint a természet teremtett megmártózhassam a vízben. Úgy csípő magasságában egészen biztos voltam benne, hogy ez nem egy jó ötlet. Amikor a hullámok a nyakamat nyaldosták, hirtelen ordításra lettem figyelmes s a tó körül vándorútjukra gyülekező vadludak egyszerre rebbentek fel. Kisvártatva fagyott agyam felismerte, hogy az én torkomból távoztak a vadvilágra rémületet hozó hangok, így hát két jégkockát mint béklyót a lábamon cipelve már fordultam is a part felé. Ekkor már tudtam, hogy ez egy borzalmas ötlet volt. De különösen akkor vált határozottá ez a vélemény, amikor meztelen, jégbefagyott talpammal valamennyi a parton található lombhullató fa levelét sikerült összegyűjtenem két lépéssel. El is tűnődtem rajta, hogy talán valami avarmágnes lehet a lábamban. Minden esetre nem fogtam hozzá felkutatni a mágnest, sokkal inkább iparkodtam, hogy mihamarabb ismét meleg ruhadarabok és ne a reggeli szellő fogja körül testemet. Rövid kapaszkodó megmászása után hazaértem Hannu-ékhoz és elképedt arcukat látva „Te belementél a tóba? Ilyenkor?” vált világossá számomra, hogy nem minden ötletem briliáns. Csak egy kettő. De azok már megvoltak 20 éves koromig.
Ha esetleg érdekel valakit akkor a mellékelt képen látható a szirt is és a tó is, egy nyári felvételen.
