Minden egyes nappal közelebb kerülök a sporthoz. Ha jól számolok már csak 1 áll köztönk. Ez pedig az Alfa Centauri. Ha a közte és a mi napunk között lévő 4,4 fényévet leküzdőm már sportember is lehetek. Addig is lelkesen tanulom, tanulmányozom őket. Így derült fény számomra arra is hogy egyes sportokat, pályán teljesítenek. Van a futásnak is ilyen változata. Ezért hát a pályafutásom kezdetén bele szerettem volna kóstolni a pálya-futásba is. Ma este építettem egyet. Kis ország kis sport jegyében egy 80 x 120 (75 mély) cm méretű pályát építettem, falait tégla biztosítja. Természetesen a jövőben esővíz szikkasztásra szolgál majd a szülői háznál, de addig is, amíg az eső el nem ered megengedte édesanyám, hogy edzek benne. Örömmel értesítelek benneteket, hogy már majdnem sikerült 1 másodperc alá leszorítanom szintidőmet. Egyébként pedig remélem, hogy a 3 óra kemény fizikai munkát valahogy bele lehet számolni az edzések sorába, mert ha nem akkor a hétvégére tervezett két pihenőnap egyike helyett kerékpároznom kell.
Aréna
2010.05.12. 00:00 Gzsolt
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://futazsolt.blog.hu/api/trackback/id/tr832001666
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.