A tegnap esti repülőúton utána számolva ráébredtem a szomorú valóságra. 2010. szeptember 5-ig már csak 6 hónap és 13 nap van hátra. Mivel eddig a februárt a „fogyjunk le, hogy ne menjen tönkre egyik izületünk se” fázisnak szenteltem, - mondanom sem kell, nem túl nagy sikerrel - úgy határoztam, hogy ma este nekifogok az munka nehezebb végének is. Ha szépíteni szeretném, akkor azzal kezdeném, hogy reggel 6:50-kor (Magyar idő szerint 5:50-kor !!!) már a buszon zötyögtem a munkába, ezért nem voltam fizika teljesítőképességem csúcsán, de sajnos az alant olvasható teljesítményen ez a szépítés oly kevés, mint anyahajó farán egy ponthegesztés.
Este megérkezve a Crown Plaza Hotel-be gyorsan átvedlettem sportemberré és már viharzottam is le a konditerembe. Erre a hétre kifejezetten a Crown Plaza volt tervezve, mivel itt sokkal színvonalasabb az edzőterem. Rövid adminisztrációt követve már ugrottam is a „kezes lábas” masinára. (Ez az a valami, amin az ember úgy csinál, mintha gyalogolna, és közben a kezével egy botot mozgatva rángatja maga alatt a talajt. Később majd biztos megtudom a nevét is.) A megfelelő hangulat eléréséhez kiválasztottam egy AC/DC albumot, mert ugye mégsem gyalogolhat az ember Frank Sinatra-ra. Még le találnék táncolni a masináról. Szóval fel a gépre és nekifogok a sétának. Ennek köszönhetően felvillannak előttem a számok. Ezek arra szolgálnak, hogy az elektronika előnyeit kihasználva beállíthassuk, mégis mit szeretnénk csinálni. Hegyet mászni, gyalogolni, lovagolni, vagy vitorlázni. Mindezt egy és ugyanazon gépen. Ki is választottam a Fat Burn (direkt forditásban: Zsír Ég) funkciót, miközben jobb szememmel lopva ellenőriztem a porral oltó helyzetét. Az idő intervallum húsz perc automatikus, nem állítható. Gondolom ennyi idő kell a tűzoltóknak a helyszínre éréshez. Hatalmas elánnal nekifogtam a munkának. Repült az idő. Egészen 3 percig, amikor is a számlálóra tekintve gyanakodni kezdtem a gép megbízható működésére. Újabb perc elmúltával már kezdett is homályosodni a kijelző. Na, gondoltam igazam volt ez a gép nem jó. Később sajnos kiderült, hogy a géppel semmi probléma nincs mindössze a rólam patakzó izzadság függönyön keresztül opálosodtak meg a számok. Gyorsan törölközőt ragadtam és elhárítottam az akadály. Ekkor vettem észre, hogy a szoba szellőztetésével lehet valami probléma, mert kezdett elfogyni a levegő. Még szerencse, hogy képzett – majdnem végzett – épületgépész vagyok igy azonnal tudtam, hogy itt csakis a ventilátor lehet a ludas. Annak is az a baja, hogy nem egy lélegeztető gépé és nincs közvetlen az én tüdőmre kötve. Ekkor már az elérhetetlennek tűnő 10 perces időnél tartottam. Gondoltam hurrá már csak még egyszer ennyi és végeztem a mára tervezett ELSŐ feladattal. De sajnos a 11.-már sehogy sem akart közeledni és valahol a 11 és 12 között úgy határoztam, hogy nem szeretném az estét az intenzív osztályon tölteni ezért feladtam. Leszálltam a gépről és maradék önbecsülésemet összekaparva megpróbáltam a legkevesebb zihálással eljutni a liftig. Sikerült. A szobában bezuhantam az ágyba és azon küzdöttem, hogy meggyőzzem a tüdömet jobb neki odabent. Úgy öt perc (Na jó nem szépítek 15. Tekintsük elírásnak) múlva felöltöttem az úszónadrágomat és lementem úszni egyet. A szokásos 20 hossz a szokásos módon jól ment. El is gondolkoztam a maraton leúszásán, csakhogy ahhoz elég sok utcát fel kellene bontani Budapestent.
A mai nap teljesítményének fényében újabb tervet kell kidolgozzak. Azt hiszem a kezdeti 2 év mataron, majd 6 hónap félmaraton módosulni fog. Erre hétre mondjuk így: 20 perc a kezes lábason.
