Bizonyára minden hajlott hátú férfiember, mint jómagam is, átesik a traumán, hogy már életének delén (36 év) túl járva oly kevés terv végeztetett el és oly sok maradt megvalósítatlan. Ilyenkor következik el a számvetés. Persze végzett matematika tanár lévén mondhatnám azt, hogy a számvetés egyenlő az iskolában üllő nebulók matematikára tanításával. Mert ugye a matematika magjainak csiráiból sarjadnak a fizikusok, matematikusok - a többiekből meg majd csak lesz valami - de jelen esetben nem erről van szó. Egyrészt nem praktizálok tanárként. Már eleve pályaelhagyónak tanultam, csak olyan szak nem volt. Másrészt ezen esetben az életünkkel szemben végzett számvetés került terítékre. Mi az, amit megtettünk és mi az, ami még várat magára. Ha terveink között szerepel, hogy valaha meg is valósítjuk terveinket, (Ez az első lépés, legyen tervünk, hogy tervet készítsünk) akkor célszerű őket lajstromba szedni. Ezt tettem én meg 2010 jeles első napján. Ekkor ütötte fel fejét a gondolat, bizony vannak olyan emberi teljesítmények, melyeket nagyon nagyra becsülök és tisztelek. Ezek közül néhány elérhetetlen és néhány elérhető. A hangulatom fokozása érdekében inkább az elérhetőket vettem számításba. Már csak azért is, mert a nem elérhetők mindig az „igen ám, de” mondatrész kapcsolattal fogalmazandók. Például: F1-es világbajnok lehetnék, igen ám, de nem töltök elég időt Finnországban. Vagy. Lehetnék kócos hajú popsztár, igen ám, de a génsebészet fogantatásom pillanatában még nem volt elég fejlett, hogy a 4 generáción átívelő kopaszságot megoldhassa.
Ezért is koncentráltam hát az elérhetőkre. A hosszú – hosszú lista egyre csak nőtt. Felkerültek rá olyanok mint: Balaton körbekerékpározása, Balaton átúszása (félreértések elkerülése érdekében: keresztbe), maratoni táv lefutása, stb. Miután a következő események bármelyike bekövetkezik: végeztünk, teleírtunk egy A4-es lapot apró betűkkel, elfáradtunk, neki kell látni a megvalósíthatóság és fontosságuk alapján sorba rendezni terveinket. Így került nálam meglehetősen előkelő helyre a maratoni táv lefutása. Bár úszni jobban szeretek, különösen azért mert futni utálok, de valahogy úgy érzem, hogy az életem megóvását figyelembe véve, futás közben leülni az útpadkára biztonságosabb mint megpróbálni bemászni egy mentőcsónakba, ezért a maratoni táv került az első helyre.
Persze a következő lépés sem maradhatott el. Határidő: mivel egy gyakorlott futónak is 3 – 4 hónap kell a felkészülésre én pedig a gyakorlottnak még a lába nyomát sem csókolhatom meg, ezért úgy éreztem a 2 évvel nem lövök nagyon mellé. Megvolt hát a terv váza. Rövid körbekérdezést követően egy kolléga rávilágított, hogy miért nem rövidítem le a távot és vele együtt a határidőt is. Ekkor fogant meg a 6 hónap félmaratoni táv terve. Határidő adott, táv adott. Már csak a pontos időpont szükségeltetik.
Internet Explorer (szigorúan 6-os) megnyit: google.com és irány a „Budapest Félmaraton 2010” találati listája. Amíg az ember nem fut, csak autót próbál nyáron vezetni Budapesten azt hiszi, hogy szinte minden hétvégén fut valahol valaki legalább egy maratoni távot. De nem. Ha hiszitek, ha nem, a találatok száma erősen 10 alatt volt. Még szerencse, hogy az általam kiszemelt július, augusztus környékén egyáltalán volt megfelelő találat. Igaz az ideális júliusi időpont „nagyon nehéz”-nek volt titulálva, s bár kezdetben kacérkodtam is a gondolattal, hogy a gödöllői dombságon lefutni életem első félmaratonját milyen csodálatos élmény lenne. De jobban átgondolva a július, 30 – 34 fok, emelkedők kérdését az időpont elvetésre került. Volt azonban egy szeptember 5-i Budapest félmaraton. Minden szempontból tökéletes. Kora Ősz, se nem meleg, se nem hideg. Budapest – remélhetőleg sík, és közel a korház is, ha szükséges. Na meg persze a családnak sem kell messzire menni, ha látogatni akarnak. Megtörtént. Az időpont kiválasztatott.
2010. szeptember 5 Budapest félmaraton.
Lassan elkezdem a felkészülést.
